1999. Október A  Budapesti Baptista Missziókerület Lapja  I. ÉVFOLYAM 4. SZÁM 
 
 
Változik a világ! - Macher Tivadar 
Hálanap -de hogyan? - Újvári Ferenc 
Mire van szükségünk igazán? - David Ortmann 
Tanulmány a Nyírvidékről -Szebeni Olivér teológiai doktor 
Meddig tart a nyár? , vers - Kárász Izabella 
A hit ajtaján kilincs a hálaadás - Anikó Williams 
Kitekintés a baptista világra 
Új vezetők az Európai Baptista Szövetség élén 
Dr. Billy Kim lesz a Baptista vIlágszövetség új elnöke 
Centenáriumi baptista történelemkönyv 
Az igazság és az újramegbékélés segíthet - David Coffey 
Gyülekezeteink életéből - Marosi Nagy Lajos 
Szigetszentmiklós 
Újpest - "Fantasztikusat művelt velem az Úr!" 
"Üdvözültök, hacsak..." - Kolozs Nagy János 
“Őrá bízom magamat" - A.W. 
Valóságos áldozat - David Ortmann előadásából 
Evangélizáció - Győri Kornél 
Felzeng bennünk a hála hangja vers, - Bácsi Sándor 
Esti ima , vers - Fejszés Endre 


 
Változik a világ!
 
Írta: Macher Tivadar

Évekkel ezelőtt közönyre emlékeztető enyhe borzongással néz-tük a TV Híradóban a képeket, s hallgattuk hozzá az információt: "Robbantásos merénylet történt... áldozatok... anyagi kár... elhatárolja magát... a rendőrség keresi...” A helyszín többnyire Palesztina, Libanon, Észak-Í rország. Biztonságos a távolság.

Ma már másképp van. Jövök haza Budakalászról a Szentendrei úton, és eszembe jut, hogy itt lőttek szitává nem is olyan régen egy ukrán autót. Bemegyünk sétálni a belvárosba, Aranykéz utca; itt robbant fel az a vállalkozó. Meg is halt. Mondjam még?

Tavaly, május-június táján rengeteget hallottuk: közbiztonság, rendet teremteni... Naivan azt gondoltam, most már nem lesz több robbantás. Lett. Mégsem változik úgy a világ, ahogy szeretnénk? Persze nem olyan egyszerű a rendteremtés, nem lehet máról holnapra nagy eredményeket elérni, ez igaz. Nem is erről a területről akarok azonban beszélni. Más dologban is várjuk a változást, vajon milyen reménységgel?

 

Í gy ősz táján mindig eszembe jut egy igevers Jeremiás próféta keserű szavai közül: "Elmúlt az aratás, véget ért a nyár, és mi nem szabadultunk meg!" Valami borongós, szívet szorító bánat sejlik ki a szavak közül. Az élet halad, az idő szalad, egyre kevesebb van előttünk. Sok jó dolog történt, a nap melegét, áldását élveztük, a termést betakarítottuk, a jövő biztosítva van – de... Még mindig nem szabadultunk meg. Csendes őszi estéken megpihenve a jól végzett munka örömébe keserű üröm vegyül. Hiába mondják nekünk: énekeljetek, örvendezzetek! "Hogyan énekelhetnénk éneket az Úrról idegen földön?"

Tudom nagyon jól, hogy "a szombati nyugalom tehát még ezután vár Isten népére”. Majd az örök otthonunkban fogunk megnyugodni munkáinktól, megszabadulni küzdelmeinktől, fáradságainktól. Azonban nem a nehéz földi vándorlás utáni kánaáni üdvösség vágya idézi elém Jeremiás sóhajtását. Szívesen élek itt a Földön, a küzdelmek elle-nére elmondhatom azt, amit Dávid király is mondott: "Osztályrészem kies helyre esett, örökségem nagyon tetszik nekem." Bizonyára sokan hason-lóképpen gondolkodunk ebben, hiszen jó az Úrnak szolgálni, az Ő gondoskodó szeretetét élvezni stb. Mégis időnként felmerül bennem a gondolat mások életét és a sajátomat figyelve, biztos, hogy ennyi az élet, ez az, amit az Úr Jézus bővölködő életnek nevez?

Nem vágyom az önmarcangoló, befelé forduló "szuperszent" cím-re, nem is akarok engedni a Sátán elégedetlenséget szító, szélsőségek felé taszító kísértésének. Nem vagyok azonban hajlandó a hamis meg-elégedettség megszépítő leplével beborítani életemet, közösségünket!

Biztos vagyok benne, hogy az egészséges hitélethez hozzátarto-zik a többre vágyás. No, nem az anyagiak terén, hisz arra van igei taní-tás: "nagy nyereség a kegyesség megelégedéssel." A szolgá-latban, a hitben, a tisztaságban, a növekedésben bizonyára van több, van előrejutás. Ez még azonban mindig nem az, amit az időnkénti belső sóvárgásom okaként megnevezhetnék. Más nyomasztja lelkemet.

Tíz éve már, hogy valóságos vallásszabadságban élünk. Hirdethetjük az evangéliumot imahá-zban, köztereken, iskolákban, művelődési házakban, moziban, a médiában, hívogathatunk, megszó-líthatunk bárkit, kiadhatunk könyveket, szórólapokat, újságokat, készíthetünk filmet, rádióműsort. Vége a kommunista rezsimnek, már nem kell keresztyénkén-ként másodosztályú állampolgárnak érezni magunkat. Nincs már Állami Egyházügyi Hivatal, hogy megfojtsa a mozgolódó gyülekezeteket. Nincs már tudatos külső kényszer, amely egymás ellen hangolná a lelkipásztorokat, vezetőket. Szabadon utazhatunk tapasztalatokat (esetleg pénzt is) gyűjteni nyugatra, missziózni keletre és délre. Helyenként és időnként még támogatnak is bennünket imaházhoz telekkel, normatív és egyéb állami támogatással. Micsoda ideális körülmények! Így aztán nem nehéz jelentős létszámgyarapodást elérni, békességes, harmonikus együttműködést kialakítani, belső megtisztulást tapasztalni!

Nos, megérkeztünk sóhajtozásaim okához. Valóban növekedett közösségünk. Néhány ezer helyett azonban csak néhány százzal az elmúlt tíz év alatt. Még mindig kevés a lelkipásztor. A nyitott és éhes társadalom lassan telítődik, és gyülekezeteink nagy része még csak most ébredezik. A békességes és harmonikus együttműködés csírái már lát-szanak, de még mindig rendkívül erős a bizalmatlanság.

Nem folytatom. Nem is vádolok senkit. Csak szeretnék egy még dinamikusabb, Krisztusért élő és égő közösség tagja lenni, ahol keményen küzdünk együtt, egymásért és az Úrért.

Vajon mikor mondhatjuk el, hogy elmúlt az aratás, véget ért a nyár, és beköszöntött az ÉBREDÉS?

 

Hálanap – de hogyan?
“ ..hálaadásotok legyen egyre bőségesebb.” Kol 2:7/b
 

Mozgalmas képek elevenednek föl bennem, amikor a hálaadónapra gondolok. Zsúfolásig megtelt imaház, hálanapi versek, énekek, középen terményektől roskadozó hálaoltár. Mindenki hozzáadott vala-mit az önfeledt ünnepléshez. A hosszú istentiszteletet vidám szeretetvendégség követte. Valami kü-lönös érzés vibrált mindenkiben, közel éreztük magunkhoz a gondoskodó Istent, jó volt számbaven-ni mindazt, amit egy éven át nekünk adott. Nem is elégedtünk meg egy hálanappal, sorba vettük a környék gyülekezeteit, örültünk egymásnak, nemcsak szívünk hálája erősödött, de a tágabb testvéri közösség is. Vigyük tovább e szép örökséget. Miként a zsoltárírók szívében se fért meg a hála, hanem Istennek szóló buzgó hálaadásra hívták a gyülekezetet, sőt az egész világot, úgy engedjünk mi is szabad folyást a köszönetnek. Egy esztendő bőséggel ad erre okot. Legyen az 1999-es év hálaadónapjainak célja a buzdító hálaadás! Panasz szó helyett hálaadásunk legyen egyre bősé-gesebb, mert van okunk rá, s a lélekemelő örvendezésben együtt emeljük magasra Isten nevét e világban!

 “Mert minden értetek van, hogy a kegyelem sokasodjék, s egyre töb-ben adjanak hálát az Isten dicső-ségére.” (2 Kor 4:15.)

Újvári Ferenc
A Budapesti Misssziókerület elnöke
 
Tanulmány a Nyírvidékről

A közelmúltban angol nyelven tanulmány készült az egykori Nyírvidéki Missziókerület két ébredési időszakáról, az első és második világháború után (A History of two Spiritual Awakenings in Hungary During the Years, Following the Two World Wars, After 1918 and 1945.) A duplex nemcsak időre, hanem hit-vallásosságra is vonatkozik. A bap-tista misszió elsődlegessége mellett Sallay László (1888-1957) és az ébredés második korszakában a re-formátus Bethánia Szövetség áldott eszköze, Szikszai Béni (1908-1985) kap kiemelt szerepet a dolgozatban megnevezett számos bizonyságtevő személye közül. A két irányzat ismertetése és ma-gasztos céljának kifejtése körülbelül azonos terjedelmű. Dokumentáltsága 140 forrásmunka, könyvek, különböző nyelvű folyóiratok, és tetemes mennyiségű kiadatlan levéltári anyag.

Fotó: Győri Énók
A tanulmány szerzője
dr. Szebeni Olivér

  Az ébredéstörténet 114 kelet magyarországi község megtértjeit, misszióját és a kedvezőtlen körülmé-nyek (üldözés, elvándorlás, nyomor) hatása alatti összeomlását mutatja be. "Szabolcsi emberek", akiket sorsuk arra kényszerített, hogy elhagyják ere-deti otthonukat. Mindenütt találhatók az országban "szabolcsiak". Négy térkép, három táblázat és néhány képes il-lusztráció egészíti ki a 211 oldalnyi írást. Eléggé sajátos, hogy a szinte teljesen azonos ébredési missziós progra-mot követő két irányzat nem sok tudomást szerzett egymásról, de Isten mégis úgy vezérelte gyermekeit, hogy közös mederbe terelődjék az élet vize.
A munka dr. Haraszti Sándor kezdeményezésére és áldozatos támogatásával készült két és fél év alatt. Egy felekezetközi iskola Floridában 1999. szeptember 17-én Szebeni Olivér testvér munkáját teológiai doktori címmel jutalmazta. (Magyar fordítás egyelőre még nem készült.)
 

 
Mire van szükségünk igazán?

 Statisztikusok mondják, hogy körülbelül 6 milliárd ember él ezen a földön. 40%-ának nem áll rendel-kezésére rendszeres villanyáram. A népesség fele több, mint 2 órányira lakik a legközelebbi telefonvonaltól. Az otthonoknak kevesebb, mint 20%-ában van csak televízió. Minden évben emberek milliói halnak éhen. Mégtöbben szenvednek hihetetlen szegénységben. De Isten mégsem egy villanyszerelő szakembert küldött, és nem indított útjára egy új telefontáraságot, még televíziókat sem készített. Nem küldött egy mezőgazdasági szakembert vagy egy kiváló közgazdászt. Helyette azonban Megváltót küldött Isten. Azért, mert tudta, hogy Ő az, Akire a világnak legnagyobb szüksége volt.

Az emberiségnek ma is Jézus Krisztusra van a legnagyobb szüksége.

David Ortmann
 
 
Meddig tart a nyár?
 
  Piros rózsa, fehér rózsa
Meddig tart a nyár?
Igaz-e az, hogy akár a
Madár, úgy elszáll.
Igaz-e az, hogy szirmotok
Elhordja a szél,
Eljön majd az ősznek szele
S a nyár nem beszél?

Elbújik majd a napsugár
Hull a falevél...
Piros rózsa, fehér rózsa
S az élet nem él?
 
Ne higgyed el, akármit is
Mond a nyári szél,
Ha egyszer szívedben nyár van,
Szíved abban él!
 
Fújhat kint az ősz viharja,
Hó is hullhat bár,
Nem lesz a szívedben ősz, tél,
Örökké csak nyár!

Kárász Izabella

 
A hit ajtaján kilincs a hálaadás
 

“Mikor kiáltottam, meghallgattál engem, felbátorítottál engem, lelkemben erő támadt . Hívtalak én, mert te felelhetsz nékem, Istenem! Hajtsd hozzám füledet, hallgasd meg az én beszédemet! Mutasd meg csodálatosan a te kegyelmedet, aki megszabadítod jobboddal a tebenned bízókat a támadó-któl."(Zsoltár 138:3; 17:6-7).

A Zsoltárok könyvében újra és újra tanúi lehetünk, hogy Dávid csodálatos módon tapasztalta meg Isten kegyelmét és hűségét. "Magasztalom nevedet kegyelmedért és hűségedért” olvassuk a 138. Zsoltár 2. versében. Dávidot itt nem annyira az indítja Isten dicséretére, hogy valamilyen konkrét helyzetben imameghallgatást élt volna át, hanem inkább az az alapvető tudat, hogy bármi történjék is, Isten megtartja szavát, és hű marad ígéreteihez. Ez az, amiről élete során újra és újra meggyőződhetett.

Ha Isten dicsérete és a szívből jövő hála rendszeres részét képezi életünknek, akkor a mindennapi élet terhei és gondjai alatt nem roppanunk össze, hanem megtapasztaljuk Isten beavatkozását. “Mikor kiáltottam, meghallgattál engem, felbátorítottál engem, lelkemben erő támadt” (Zsolt 138:3). Mekkora nyugodtság és bizalom érezhető ki ezekből a szavakból! Isten nem olyan Isten, aki némán és ölbe tett kézzel hallgatná kiáltásunkat!

Vajon olyan nap volt ez, amikor Dávidnak már nem volt ereje? Nem volt ereje harcba vonulni, nem volt ereje hittel reménykedni, a győzelemben bízni, másokat Istenhez vezetni? Ha előfordulnak ilyen napok és órák életünkben, Dávid ajánlata a következő:

Ne felejts el Istenhez kiáltani, Ővele beszélni! Isten várja hívó szavadat (olv. Jer 33:3; 1Kir 18:36-39;Zsolt 18:4,10-20.) A mi Istenünk imádságot meghallgató Isten. Abban a csodálatos kivált-ságban van részünk, hogy bármelyik pillanatban kapcsolatba léphetünk az élő Istennel, és megbeszél-hetjük vele mindazt, ami felzaklatott bennünket. Őneki nyugodtan elmondhatunk mindent, a legkisebb részletekig. Előtte kiönthetjük szívünket, mindazt, ami felhalmozódott, mindazt, ami annyira nyugtalanít bennünket.“Öntsd ki, mint a vizet, a te szívedet az Úr előtt” (Jer Sir 2:19).

Luther Márton a következő szemléletes magyarázatot fűzte Dávid bátorításához: “Tanulj meg Istenhez kiáltani! Ne csak fejcsóválva, lecsüggesztett fővel ücsörögj, vagy feküdj ágyadon gon-dolataidon rágódva és azon tépelődve, hogyan is szabadulhatnál a gondoktól és találhatnál valami kiutat, nem gondolva semmi másra, minthogy mi lesz veled, és milyen nagy bajban vagy... Szedd össze magad, Te szegény földi halandó, és térdelj le! Ide figyelj! Hát nem tudtad, hogy Isten előtt a legkedvesebb áldozat az, ha imádságban Őt keresed, ha a nyomorúság idején segítségül hívod őt, ha kezeidet fölemeled hozzá? Ő kimondottan azt szeretné, hogy mondd el neki helyzetedet, ahelyett hogy te cipelnéd a gond terhét és magadat gyötörd, megkettőzve, sőt talán megtízszerezve vagy megszáz-szorozva a bajt, ami téged ért. Ő azt akarja, hogy belásd, te gyönge vagy ilyen bajnak az elhordozásához és leküzdéséhez, és megtanulj Őbenne erősnek lenni, hogy az Övé legyen a dicsőség, az Ő hatalmának köszönhetően.” (olv. 1Sám 1:9-17; Zsolt 142:2-6).

Anikó Williams
 
kitekintés a baptista világra
 
Új vezetők az Európai Baptista Szövetség élén

 
A németországi Hamburgban tartotta éves konferenciáját az Európai Baptista Szövetség főtanácsa, szeptember 23-26. kö-zött.Theodor Ivanov Angelov testvért, szófiai baptista lelkipásztort választották meg a szövetség főtitkárául, a tíz év után nyugdíjba vonuló német Karl Heinz Walter után. Elnökként a következő két esztendőben Ole J? rgensen dán lelkipásztor kapott megbízatást.

Dr. Billy Kim lesz a Baptista Világszövetség új elnöke
A Baptista Világszövetség 1999. évi Főtanácsülését a németországi Drezdában tartotta meg. Ezen az ülésen döntöttek a következő öt esz-tendő Világszövetségi elnökének személyéről. A választás dr. Billy Kim, dél-koreai lelkipásztorra esett, aki a koreai Suwon nagy gyüleke-zetének vezető lelkésze. Kim 2000. január 5-7. között megtartandó melbourni világkonferencián veszi át hivatalát Nilson do Amaral Fanini dél-amerikai evangélista-elnöktől.
 
Centenáriumi baptista történelemkönyv

A Baptista Világszövetség 2005-ben ünnepli megalakulásának 100. évfordulóját. Erre a jeles évforduló-ra már most elkezdték az előkészületeket azzal, hogy a BWA megbízást adott a világszövetség történelmének megírására. A szerkesztőbizottság elnöke: Denton Lotz, tanács-adóul Tony Cupit szolgál. A cente-náriumi történelem a világszerte élő összes baptista alkotása lesz. 

MNL
 
Az igazság és az újramegbékélés segíthet
David Coffey beszéde Hamburgban
 
David Coffey, a Nagy-Britannia baptistáinak főtitkára, az EBF Főta-nácsának elnökeként utolsó beszédében így nyilatkozott: azt remélte, hogy a század utolsó évtizedében több lesz a béke, a szabadság és növekedni fog a hit Európában, de ezek nem váltak valóra. Az ami nemrégiben a balkáni háborúban történt, annak nagy része az évszázadok óta tartó ellenségeskedés és gyűlölet eredménye volt. Coffey azt javasolta, hogy a Dél-Afrikában működőhöz hasonlóan, az Igazság és az Újramegbékélte-tés Bizottságára volna szükség Európában is az "évszázadok óta tartó el-lenségeskedés" megszüntetésére, és hogy ajtót nyissanak a megbocsátás és újramegbékélés felé.

"Ez az évtized, a békére való reménnyel indult, de végül azzal a tapasztalattal zárult, hogy etnikai tisztogatás méregpoharát még mindig nem ürítették ki fenékig." Bár a látható falak ledőlhetnek,"a szívekben még mindig megvannak a láthatatlan falak, a félelem, gyűlölet és ellensé-geskedés falai.” Az európai baptistáknak fel kell készülniük arra, hogy más gyülekezetekkel partnership-ben dolgozzanak, hogy "lehetőséget teremtsenek egész társadalmaknak arra, hogy elmondják az igazságot a régóta fennálló ellenségeskedéssel kapcsolatosan, és megteremtsék az alapját az újbóli megbékélésnek. Ha igazán bátrak vagyunk, ezt a folya-matot az EBF családján belül kell elkezdenünk"– mondta Coffey. Bár ez az évtized a szabadságra való reménnyel indult, az emberi jogokat és a vallásszabadságot még mindig veszély fenyegeti. "Baptista öröksé-günknek nagyon értékes része az, hogy éber szemmel vigyázzunk és rea-gáljunk"– nyilatkozta David Coffey. Arra hívta fel a baptistákat, hogy dolgozzanak a vallásszabadságért. "Emlékeznünk kell arra, hogy a vallás-szabadságra való óhajunk a minden ember számára való szabadság elvén alapszik", amely magában foglalja azoknak a szabadságát is, akik tőlünk eltérő módon imádják Istent.

Az Európában fennálló vallásszabadság helyzetét elemezve Coffey a The Herald Tribune-ben megjelent kifejezést használta, amely Európát "a Föld legistentelenebb negyedeként” írja le. Úgy látja, hogy a hívők szá-ma folyamatosan csökken a gyülekezetekben, sokan felületesen élik hívő életüket, és sok olyan bemerített hívő van a baptista és evangéliumi közösségekben, akik a bemerítésüktől számított 5-10 éven belül elhagyják a gyülekezetet, amely jele annak, milyen gyengén áll a helyzet Európában a lelki élet területén.

A leköszönő EBF elnök felhívta a baptistákat, hogy hirdessék Jézus Krisztus evangéliumát nyilvánosan. "Nem tudjuk teljesíteni a nagy misz-szióparancsot, ha zárt gyülekezetek kialakítását folytatjuk, amelyek szám-ban ugyan jelentősek lehetnek, de nemigen értik meg a világot, amelyben élnek és nem érnek el eredményeket a lelki szükségben szenvedő Európa megmentésében.”

Európa sok területén azonban jó hírül szolgáló példákat is lát. Helyenként “kreatív és jó ötletekben gazdag misszió és evangélizáció folyik, a hívő közösségek felismerték azt az igazságot, hogy farkasok közé küldött bárányokként kell Krisztust képviselniük, és bebizonyítják, hogy Isten ereje a gyengeségen és sebezhetőségen keresztül csodálatosan meg-mutatkozik.”

Végül David Coffey arra hívta fel hamburgi beszédében az európai baptistákat, hogy az új évezredbe úgy lépjenek be, hogy "álljanak kapcso-latban a megtérésre hívó Istennel, aki azt szeretné, hogy az európai em-berek megtapasztalják megmentő szándékát.”

A BWA Net.Org cikkét fordította Kmethy Ottó
 
 
 

Kolozs Nagy János:

"Üdvözültök, hacsak..."
 

Régi fordítás: “..üdvözültök, ... hacsak nem hiába lettetek hívők-ké”(I.Kor 15:2) Új fordítás: “... hacsak nem elhamarkodottan lettetek hívőkké”. Meglepő és bátor fordítás. Más nyelvekre is ilyen bátran választott szavakkal fordították le. Németre például így: unüberlegt = meggondolatlanul. A görög szónak (eiké) gazdag jelentéstartománya van: találomra, vaktá-ban, véletlenül, oktalanul, megfontolatlanul... A régi fordítás “hiába” szava ilyesmit jelent: hiá-ba lettetek hívőkké, nem lett belőle semmi. Nincs folytatása. Elpattant a buborék: ennyi volt a “hitre jutásotok”. Az új fordítás jobban árnyalja, pontosítja a gondolatot. A hitre jutás útja nem csupán az érzelmek megá-radásán át vezet. A gondolkodásnak is van benne szerepe. Ha ez az elem (az Ige) kimarad, akkor valóban fe-nyeget az, hogy meggondolatlanul, elsietve, elhamarkodva leszünk hívőkké.

Hogyan torzulhatott el a ko-rinthusi testvérek szívében az apostol által jól hirdetett evangélium? Hogyan lett "elhamarkodott" üggyé a keresz-tyén hit? Bizonyára úgy, hogy nem várták meg a csírázó hitnek teljes ki-bontakozását. "Ez már igazi hit, ez már üdvözítő hit...” mondogatták ma-guknak és egymásnak akkor, amikor még csak az emberi érzések, jószán-dékok, hajlandóságok mozdultak meg. Hiányzott a felülről való elpecsételés (lásd: Ef 1:13!), hiányzott az újjáteremtő Szentlélek belső, titkos munkája.

Elhamarkodottan hisz tehát mindenki, aki nem várja, nem kéri türelmesen-türelmetlenül Isten testet-lelket átölelő szeretetének megtapasztalását, bűnbocsátó kegyelmének kiáradását, hanem beéri azzal, hogy elhiszi, amit a lelkipásztor mond a szószékről.

Ezzel már meg is érkeztünk gyülekezeteink és hívő testvéreink mai állapotához. Ha az itt vázolt bib-liai mértékkel mérünk, bizony közöt-tünk is sokan vannak, akik "elhamar-kodottan" merítkeztek be, illetve aki-ket "elsietve" merítettek be. Ez utób-bi mondat második része inkább a lelkipásztor, az elöljáróság és a gyü-lekezet felelősségét hangsúlyozza. Ugyanis a törekvőktől (akiknek egy része valójában csak barátkozó) nem kérhető számon, hogy teljes bizonyos-sággal és helyesen ítéljék meg lelki helyzetüket, vagyis bemerítésre érettségüket!

Hogy is szokott ez lezajlani? A gyülekezetben abban az évben, vagy talán már évek óta nem volt bemerí-tés. Nincsenek világból megtértek, és a gyülekezeten belül sincs mozgo-lódás. A kínos helyzet megoldása érdekében a lelkipásztor meghirdeti a törekvők bibliaóráját X. napon Y órakor. Hogy a kudarcot elkerülje, nem restelli figyelmeztetni a szülő-ket – élőszóban és telefonon –, hogy eljött az ideje gyermekeik bemerít-kezésének. A hatás fokozása érdeké-ben a bemerítés időpontját is kitűzi - egy nem túl távoli időpontra. Ha ezek után egyáltalán megjelenik va-laki az előkészítő alkalmakon, akkor csak az Úr – vezetői hibákat korri-gáló – csodálatos kegyelmének kö-szönhető, amennyiben az illető rá-ébred bűnösségére és megtér még a bemerítés előtt.

Nagyon fontos volna, hogy ha-tározottan megkülönböztessük – előde-ink gyakorlatához híven – a barátko-zók (üdvkeresők) és a törekvők (meg-tértek) fogalmát, s ekként kezeljük a szóban forgó személyeket. Őket is becsapjuk, meg magunkat is, ha lelkileg fejlettebbnek nyilvánítjuk őket, mint amilyenek valójában. Ezért van az, hogy nagyon sok hívő úgy gon-dolja, a bemerítéssel célba érkezett...

Ne tegyük tehát túlságosan alacsonyra a mércét! Ne engedjük, hogy tovább csökkenjen a bemerítés – bibliai örökségünk – értéke és mél-tósága! Igehirdetéseinkben ragyog-jon fel a teljes világosság: "Ha valaki nem születik víztől (Ige) és Lélektől, nem mehet be az Isten országá-ba" (Jn 3:5)

Ne a "hívás" elhamarkodott útját jár-juk tehát – hiszen ez kártékony lelki zsarolás, amely "koraszülést" eredményez–, hanem állhatatosan könyörög-jünk a Szentlélek reánk áradásáért, köztünk munkálkodásáért, és ajánljuk fel egész életünket hűséges engedelmességre Istennek. Felhagyva "gyülekezetgyarapítási" kísérleteinkkel, bíz-zuk magunkat a mi Urunkra, akinek ma is van hatalma Igéje és Szentlelke által naponként növelni az üdvözülendők számát! Az Ő munkája csendes, de annál alaposabb és tartósabb.

 

"Őrá bízom magamat!"

 

"Az Úr, Ő az, aki előtted megy, Ő lesz teveled. El nem marad tőled, sem el nem hagy téged. Ne félj hát és ne rettegj!" (5Móz 31:8) "Ime, én veletek vagyok minden napon, a világ végezetéig. " (Mt 28:20).

Ezekre a szavakra támaszkodott David Livingstone, missziós munkájának Afrikában töltött évei alatt. Életrajzá-ban a következőket olvassuk: "Hány-szor tette már rá ujját ezekre az ige-versekre, hogy személyesen igénybe vegye azokat! Azt tette azon estén is, amikor egy csapat bennszülött fenye-getően körülvette. Céljuk az volt, hogy véget vessenek Afrikában végzett misz-sziómunkájának. Az alatt a 16 év alatt, amit már Afrikában töltött, élete még sohasem forgott ennyire közvetlen veszélyben. Magával a halállal kellett szembenéznie. Életében először abba a kísértésbe került, hogy a sötétség leple alatt elosonjon, csak hogy az életét megmentse. Ekkor imádkozni kezdett: ‘Uram, ne hagyj el engem, ne hagyd, hogy győzedelmeskedjenek rajtam!’ Aznap este a következőket írta naplójába: "Óriási vívódást okoz, ha arra gondolok, hogy ezek a barbár benn-szülöttek egy nap alatt véget vethetnek mindannak, amit ezért a nagy terüle-tért és annak sűrű lakosságáért immár 16 éve tenni próbálok. De újra elolvas-tam Jézus szavait: ‘Nékem adatott minden hatalom mennyen és földön – Imé én veletek vagyok...’ Ebbe vetem bizalmamat. Nem futamodhatok meg. Nem menekülök el innen! Eddig is mindent Isten ígéreteire tettem rá, és még sohasem ért csalódás." A napló legvégén pedig többek között ezt a mondatot olvassuk: "Isten megtartotta szavát!

(Idézetek P.F. Gunther könyvéből).
Akármilyen aggodalmak, gondok, félelmek és problémák között találjuk is ma-gunkat, Isten ígérete érvényes: "Nem hagylak el téged, sem el nem távozom tőled." Jézus Krisztus ma is él! Ö azért vállalta az Istentől való elhagyatottságot, amikor a keresz-ten azt mondta: "Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engemet?", hogy senkinek se kelljen magára hagyatottnak lennie az élet problémái között. Minden órában nyugodtan támaszkodhatunk erre, teljes súlyunkat ráhelyezve: "Istenem, Te velem vagy! Nem hagysz engem cserben.""Áldott az az ember, aki az Úrban bízik!"
A.W.
 
Valóságos áldozat
 

A 15. században történt. A németországi Nürnberg mellett, egy aprócska kis faluban élt 18 gyer-mekével egy család. Azért, hogy a családfő kenyeret tudjon tenni az asztalra, főállása mellett sok mellékál-lást is elvállalt. Egy átlagos napja 18 óra munkával telt el. De a szegénységük ellenére és annak ellenére, hogy nemsok jóval biztatott a jövő sem, Albrecht Dürer 18 gyermeke közül ketten nagy álmokat dédelgettek. Mindketten arról álmodoztak, hogy művészi tehetségüket majd kamatoztatni tudják. De azt mind-ketten tudták, hogy apjuk nem fogja tudni egyiküket sem beiskoláztatni a nürnbergi akadémiára.

Esténként hosszú beszélgetéseket folytattak a gyerekek zsúfolt ágyukon, a két tehetséges fiú végül egyezséget kötött. Abban állapodtak meg, hogy pénz-feldobással sorsot húznak. Aki veszít, az lemegy a közeli bányába dolgozni, hogy így tartsa el a másikat, aki ezalatt az akadémián tanul. Aztán, amikor a test-vér befejezte négyéves tanulmányait, ő lesz soron, és eltartja a másikat amíg az szintén tanulmányokat folytat az akadémián. Eladja művészi alkotásait, vagy ha szükséges, ő is lemegy a dolgozni bányába.

Egyik vasárnap reggel a templomi istentisztelet után fel is dobták a pénzérmét. Az ifjú Albrecht Dürer nyerte meg a sorshúzást és el is ment Nürnbergbe tanulni. A testvére, Albert pedig lement a veszélyes bányába dolgozni. A tanulmányok ideje alatt, négy éven át ő tartotta el a fivérét, akinek akadémiai mun-kája szinte azonnal szenzációt keltett. Albrecht réz-karcai, fafaragásai és olajfestményei sokkal jobbak voltak még tanárai munkáinál is. Mire tanulmányai végeztéhez közeledett már meglehetősen sok fizet-séget kapott eladott munkáiért.

Amikor az ifjú művész visszatért falujába, a Dürer család egy ünnepi lakomát rendezett az ottho-nukban a sikeres hazatérés alkalmából. A hosszú ünnepség után, amelyet zene és sok mulatság tett még színesebbé, Albrecht felállt az asztal végen elhelye-zett tiszteletbelinek járó helyéről, hogy áldomásra emelje poharát és köszönetet mondjon a testvérének, aki önfeláldozásával lehetővé tette számára, hogy elér-je célját. Így szólt: "És most, Albert, te áldott fivérem, rajtad a sor. Most te is elmehetsz Nürnbergbe, hogy álmaidat valóra váltsd; majd én viselem gondjaidat."

Minden fej az asztalfő írányába fordult kíváncsi vára-kozással. Ott ült Albert is, akinek már könnyek patak-zottak le sápadt arcán, s újból és újból azt hajtogatta: "Nem, nem, nem, nem." Végül felállt és letörölte köny-nyeit arcáról. Végignézett a hosszú asztalon, azok ar-cába, akiket annyira szeretett, majd, kezeit felemelve ezt mondta megilletődött, suttogó hangon: – “Nem, testvérem. Nem mehetek Nürnbergbe. Már túl késő az én számomra. Nézd, nézd mit tett kezeimmel a négy év lent a bányában! Minden ujjamban a csont legalább egyszer már összezúzódott. Az utóbbi időben ízületi problémákkal küszködöm, a jobb kezemmel nem tudom felemelni már a poharat sem, hogy tósz-todat viszonozzam, semhogy tollal vagy ecsettel fi-nom vonalakat húzzak pergamenbőrre vagy festővászonra. Nem, fivrem, nekem ez már túl késő.”
Azóta több, mint 450 év telt el. Ma Albrecht Dürer munkái díszítenek sok híres múzeumot a világon, mégis nagy az esély arra, hogy, mint a legtöbb ember, mi is csak egy művészi alkotást ismerünk Albrecht Dürer munkái közül. Egy nap, mikor hódolatát akarta kifejezni Albert testvérének mindazért, amit érte fel-áldozott, gondos alapossággal és pontos precízséggel lerajzolta testvére megdurvult, összetört kezét, amint a két tenyér összeér és a vékony ujjak az ég felé néz-nek. Ő ezt a csodálatos rajzot egyszerűen úgy hívta: "Kezek". Ha látjátok a képet ezekről a kezekről, em-lékezzetek Albert Dürer szeretetére, aki feláldozta saját jövőjét, saját testi épségét, hogy testvére, Alb-recht, sikeres lehessen. Micsoda példája ez az önzetlen odaadásnak. Ő aktívan kereste testvére javát, pedig ez őt magát egy életfogytiglani munkára ítélte a bányában.

De azt, amit Albert a testvéréért tett, túlon túl felül-múlja az, amit Isten értünk tett. "Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta." (Jn 3:16.) És Ő nem egy olyan valakiért tette, aki viszontsze-rette Őt – nem egy testvérért vagy egy anyáért vagy egy apáért, hanem mindazokért, akik bűnben éltek, akik mindig az ellenségei voltak. Ő ezt értünk tette. Adjunk hálát Istennek azért, hogy megmutatta az Ő szeretetét Fiában Jézus Krisztusban.

Részlet, David Ortmann előadásából.
Elhangzott Újpesten, a Baptista Világszövetség Férfi Világ-imanapján megtartott imareggelin, 1999. április 24-én.
 
 
 
Gyülekezeteink életéből

 

Szigetszentmiklós

Olvasóinknak e nagy missziói múltú helységnév hallatán imaház-építés, IBLA, Carter-látogatás, a köz-gyűlés jutnak az eszébe. Ezek a nagy horderejű alkalmak jellemezték az elmúlt esztendőket, ám a hétköznapok is sok-sok áldást rejtegetnek.

A gyülekezet munkásai szándékát szép szavakkal ecseteli írásában Deb-receniné Bereczki Katalin: "Szívün-kön viseljük a helyi misszió ügyét..." – majd így folytatja – "szeretnénk szélesebbre tárni új imaházunk ka-puit városunk Isten nélkül élő, meg nem tért lakossága előtt... hatéko-nyabb módon kilépni a gyülekezet falain kívülre, az evangélium hirde-tésének szolgálatában."

A gyülekezet életében jelen-tős esemény volt a februári gyermekevangélizációs délután, amelyen sok téma mel-lett a gyerekek friss virágkötészeti ismeretének színpompás alkotásai is gyönyörködtették a gyülekezetet.

Májusban CSALÁDI NAPOT tartottak, melynek vendége Hajnal Zoltán nagydobosi lelkipásztor volt. Említésre méltó esemény volt a "Jé-zus és a gyermekek" címmel meg-tartott RAJZPÁLYÁZAT A Zsüri tagjai a gyülekezethez tartozó szak- emberekből álltak: Környeiné Gere Zsuzsa rajztanár, Somogyi György festőművész és Gere József építész. A díjkiosztó ünnepséget megtisztel-te jelenlétével a város polgármester asszonya is.

Keresik testvéreink a kapcsolatot más gyülekezetekkel is. Ennek jegyében látogattak el mintegy 80-an Ócsára, ahol az igével a gyülekezetet segítő dr. Mészáros Kálmán ny. lelkipász-tor szolgált. A közös úrvacsorát Ré-vész Benjámin testvér vezette. A gyü-lekezet zenetörténeti eseményének nevezhető, a felcseperedő, zenét tanu-ló szigetszentmiklósi gyerekek vo nószenekarának ócsai szolgálata. El-ső ízben kísérték a zömmel szüleik, nagyszüleik alkotta énekkar énekét.

A gyülekezet várja új lelkipász-torát. Missziójukra tekintettel pedig hisznek a Jelenések könyvében ol-vasható igében: "Adtam elődbe egy nyitott ajtót, amit senki be nem zár-hat." (Jel 3:8.)

 
(Debreceniné Bereczki Katalin
híradása nyomán MNL)
 

Újpest

 
"Fantasztikusat művelt velem az Úr!"

 

A hálaadás napján, telt hagú, kíművelt szopránhang töltötte be az új-pesti imaházat. "Mért' szeret engem úgy?" zengett a dal. Az ének, amely a legegyszerűbb hallgatót is mély, szívbéli élménnyel gazdagította, áta-dott életű szerzőről árulkodik, aki képzeletben ott járt a Golgotán, s fel-tört szívéből ez a ma is aktuális kérdés: mi lehetett az oka annak a nagy áldozatnak, amelyet Isten Fia, maga Jézus Krisztus hozott értünk. Ezt az éneket csak hívő szív tudja átéléssel megformálni úgy, hogy a szemek-ből könnyeket csaljon ki, hogy a hallgató elé képzeletbeli tükröt tartson, önvizsgálatra indítsa és lélekben térdre kényszerítse Krisztus keresztje alatt, ahol számára értetelen módon bűnbocsánatban lesz része.

Az éneket Láziné Meleáth Andrea hívatásos énekművész, az újpesti gyülekezet tagja énekelte el. A hálaoltárra nem valami magasröptű, a gyülekezet számára talán kevésbé érthető éneket helyezett, hanem egy bizonyságtételt, amely által közös gondolkodásra indította a hálára han-golt szíveket, és amely többet ért min-den bonyolult műnél, hiszen az egész gyülekezetet aktívan vonta be az őszinte hálaérzetbe.

Andrea többször nyilatkozta már, hogy plusszként értékeli művé-szetében, hogy a szívéből tud éne-kelni . Mindennél igazabb ez egy evangéliumi ének esetében, amely minden mozzanatában Jézus Krisztusra irányítja a figyelmet. Láziné Meláth Andrea nemrégen tért vissza Londonból egy rangos ének-versenyről, ahol kísérője ifj. Pátkai Imre tehetséges baptista zon-goranűvész volt. A szeptember 12-18. között megrendezett ének-versenyt a világhírű énekművész Dietrich Fischer-Dieskau patronálta. A londoni Wigmore Hall-ban rendezett nemzetközi énekversenyen Andrea kiváló eredményt ért el. 93 jelentkező közül 41 versenyzőt láttak vendégül Londonban, ahol Meláth Andrea a harmadik helyezéssel dobogós győztes lett, két férfi énekes társaságában.

"Fantasztikusat művelt velem az Úr!" nyilatkozta Andrea, aki pályája kezdetén Istenre bízta életét. Azt kérte az Úrtól, Ő irányítsa és le-gyen minden úgy életében ahogy Ő szeretné. Most úgy érzi, Isten kezé-ben van pályája, de akkor sem esne kétségbe, ha Ő másként gondolná.

Andrea az Úr kezében tudja az életét, és ez a legfontosabb.

Marosi Nagy Lajos
 
Hírhozó hírvivő

 
 

Evangélizáció
gyülekezeti és országhatárokon átnyúló összefogásban

Az a baptista gyülekezet, amely megbékél azzal a missziói eredménnyel (vagy eredménytelenséggel), ami éppen jellemzi, már csak nevében baptista. Úgy véljük, hogy a tettre serkentő szent elé-gedetlenségben igazán baptistának bizonyult az az öt gyülekezet, amely húsz hónappal ezelőtt elhatározta, hogy az International Crusades segítségével október 3-10. között evangélizációt tart, mindegyik a maga vonzás-körzetében.

 

A baptista International Crusades módszertani anyagát Csiszár István lelkipásztor, a mellékleteket pedig több önként vállalkozó lelkes teológiai hallgató fordította magyarra. A módszerek hazai viszonya-inkra való átültetése és lélekkel való megtöltése érdekében missziókerületünk öt gyülekezetének szervezői több, imaközösségbe torkolló megbeszé-lést tartottak. A gyülekezetek tagjainak felkészítése kétirányú volt. Egyrészt az András-missziós kártyákra fölírt felebarátainkért való imádkozásban serkentettük őket, másrészt az evangélizációs hétre érkező külföldi baptista segítők bizonyságtevési lehetőségeinek megteremtésében. Ez utóbbi bizonyult a legszokatlanabb és a leg-nehezebb feladatnak. Ám éppen az e téren szerzett tapasztalatok és készségek lesznek leginkább hasznunkra a jövőben.

Október 2-án az újpesti imaház adott otthont a közös meg-nyitó istentiszteletnek, ahol találkoztak a fogadó gyülekezetek, az USA-ból és Angliából érkezett önkéntes, alkalmi missziómunká-sokkal. Egy-egy gyülekezetre négy-öt vendég jutott, akik ettől kezdve együtt laktak és szolgáltak magyar testvéreikkel. Napköz-ben többek között a hit dolgai iránt érdeklődő családoknál, külön-féle szociális otthonokban, kórházakban, iskolákban, hivatalokban, számos embernek tanúskodtak Jézus Krisztusról a segítő tolmá-csok által. Esténként evangélizációs istentiszteleten hívták meg-térésre a hallgatókat. A külföldi és a hazai munkások Szentlélek-től áthatott, közös összefogásban végzett egyhetes missziójának eredményeként többen elfogadták a Megváltó szabadítását. Má-sok fölébredtek bűnálmukból. Ez utóbbiak, hisszük, mihamar el-jutnak a megtérésre. A legfőbb nyereség azonban a lélekmentés-ben fáradozó gyülekezeteknek a külső körben végzendő misszió-ra való megbátorodása volt.

Minderről hálaadással és Istent magasztalva tettek bizony-ságot a búcsúzó vendégek és az őket útra bocsátó gyülekezetek október 11-én Újpesten, a Macher Tivadar szervező-lelkipásztor vezetésével megtartott ünnepi záróistentiszteleten.

Az együttmunkálkodó és közösen örvendező öt gyüle-kezet betűrendben: Angyalföld (Bp.-Váci út – Budakalásszal), Érd, Rákoshegy, Rákospalota és Rákosszentmihály. E gyülekezetek jö-vő ilyenkorra egy hasonló evangélizációt fontolgatnak.

Ki tart velünk? Győri Kornél
 
 
Felzeng bennünk a hála hangja
Zsoltározás hálaadónapra
Felzendül most a hála hangja
A számbavett áldásokért:
Már szolgaságunk végetért,
Mert elfordult az ÚR haragja.

Jó kenyér került asztalunkra;
S a vidámságnak pohara;
Házának tágas csarnoka
Örömzengésünk befogadja.

Hitünk jövőnk megalapozza,
Szorgalmunkért a föld terem,
Nem lesz idegené a haszna.
Igaz célunk felé haladva
– Járjunk bár zajló tengeren –
Felzeng bennünk a hála hangja

 

Bácsi Sándor
 
Habán motívum
 
 
Esti ima  

A szél virágot lenget a kertben.
Az esti nap bágyadtan melenget,
és szívemet, mely el-el merengett
a múló időn, áhítat tölti el.
Ez a nap is elment a többivel...
Hogy hány jön még azt nem tudhatom,
nem is kérdem, nem is kutatom.
Csak azt kérem Uram, vágyó szívből:
adj kis időt még végtelen idődből!
És készíts, hogy ha majd jő halálom,
az a nagy óra készen találjon!
Addig hadd hordjam terhem derűsen,
nem lázadozva és keserűen.

 
Fejszés Endre